Történetünk

2013. május 24. péntek, 10:19 Patkóné Hegedüs Anetta
Nyomtatás

Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm oldalunkon.

Szolgálatunk 2013.január elsején kezdte meg működését Karcagon. 

Az Integrált Közösségi Ellátó Szolgálat célja Karcag és Kistérsége területén élő, lakó pszichiátriai betegek gondozása, segítséget nyújtani egészségi és pszichés állapotuk javításában, a meglévő képességeik és készségeik megtartásában, fejlesztésében, konfliktusaik feloldásában, szociális és mentális gondozásukban. Ezzel elősegítve gyógyulásukat, rehabilitációjukat, a társadalomba való eredményességüket.

A közösségi ellátás olyan önkéntesen igénybe vehető, hosszú távú, közösségi alapú, az ellátott otthonában, illetve lakókörnyezetében történő gondozás, amelynek célja az életmódváltozás elindítása, segítése és folyamatos nyomon követése, gyógyulásuk és rehabilitációjuk elősegítése.

Szolgáltatásaink:

 Mentális gondozás

Célja: A szolgáltatást igénybe vevő személyek lelki egészségének ápolása, karbantartása, Állapotából fakadó helyzet alapján kialakult negatív személyiségjegyek megváltoztatása, pozitív szemlélet és motiváció, érzelmi állapot kialakítása érdekében kifejtett tevékenység.

Szociális kezelés

Célja: Problémaelemzés, problémamegoldás, a személyes célok meghatározásának segítése, a változtatásra motiváló tényezők feltárása, a betegség járulékos ártalmainak, káros következményeinek csökkentése, azonnali tanácsadás és segítségnyújtás a szolgáltatást csak eseti jelleggel igénybe vevők részére.

 Egészségügyi ellátás és kapcsolódó tevékenységek szervezése

Célja: Az ellátott egészségügyi állapotának figyelemmel kísérése, egészséges életmód folytatásának ösztönzése. Megfelelő egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése.

Tanácsadás, információs szolgálat

Az ellátást igénybe vevő személyeket érintő eseményekről, közérdekű tudnivalókról információt szolgáltat a kiépített és folyamatosan frissített adatbázisból.

Szervezett szabadidő eltöltésének biztosítása

 Célja: Egy igazi nagy közösséget alkotva, heti rendszerességgel torna, ünnepekre való készülődés, mozi-filmvetítés, beszélgetés biztosítása.

Módosítás: ( 2013. május 24. péntek, 11:02 )